Ördög Ibolya interjú
Ördög Ibolya – 36 éves, egy autóipari cég kommunikációs vezetője. Cége arcaként fotókon, rendezvényen jelenik meg. Igényes külsejére, fiatalos kinézetére nagy hangsúlyt helyez. Ezt magánélete során is követendőnek tartja.
Tisztában vagyok vele, hogy a korral nem elegendő önmagunknak felvenni a harcot. Idővel fiatalos megjelenésünkért külső segítséget kell kérni. Egyetértek a szakemberekkel, hogy a kor előrehaladtával az arcon kialakult változások már a helyes táplálkozás, a vitaminok, a megfelelő alvás ellenére is visszafordíthatatlanná válnak. Azt gondolom, ha megfelelő kezelésekkel segíthetünk a szervezetnek lassítani az öregedés folyamatát, miért ne tennénk meg? Nyilván nem szeretnék harminchat évesen húsz évesnek látszani, ám a korommal összeegyeztethető fiatalos megjelenésért szeretnék mindent megtenni. Az orvostudomány finom megoldásaival ráadásul a beavatkozásokból csupán annyi észlelhető, hogy az arcom kipihentebbnek, kisimultabbnak látszik. A társadalom felől érkező nyomás extrém elvárások elé állítja a nőket. Ma nem divat megöregedni. Nem szép, ha egy nő öregszik. Én is napi 8-10 órát dolgozom, közben gyereket nevelek, élem az életemet, e mellett gondosan odafigyelek, mi történik a külsőmmel.
Szakember segítségét először tinédzser koromban voltam kénytelen igénybe venni. Vonásaim hiába voltak szépek, fiatalkori éveimet pattanásaim keserítették meg. A végső lökést az adta, hogy nem akartam maradandó elváltozásokataz arcbőrömön. Mivel ez a küzdés végigkísérte fiatalkoromat, nincsenek averzióim a szépészeti beavatkozásokkal szemben. Amennyiben természetesebb, szebb és fiatalosabb arcot eredményeznek, miért ne használnám? Bőven van még időnk megöregedni és ráncosnak lenni. Ráadásul a doktornő arca cégére munkájának. Ha vonásain természetellenességet látnék, biztosan nem vállaltam volnaa beavatkozást.
Pozitív emberként napom háromnegyedét mosolygással töltöm. Emiatt azonban a száj két oldalán és a szem környékén kialakult ráncok egyre erőteljesebbé váltak. Ezekre a problémákra kaptam most megoldást. Szakmai körömben mindenki próbál az idő nyomai ellen tenni, hiszen arcunk a cégérünk. A privát életemben is vannak, akik szeretnék a beavatkozást, ugyanakkor félnek is, mert nem tudják, mire számíthatnak, míg megint mások titkolják azt.