MiraDry – Emese Tapasztalatai

“Életem egyik legjobb döntése röviden összefoglalva:
Nem tagadom, hogy kettős érzéssel, azaz izgalommal és nevezzük nevén, némi félelemmel álltam a Miradry kezelésem elé. Egyrészt nagyon vártam, hogy az izzadással járó összes kényelmetlenségtől megszabaduljak. Ugyanakkor egész életemben rettegtem a tű általi szúrástól, és tudtam, hogy az érzéstelenítés ezzel fog járni. A kezelést végző doktornő, Dr. Petrohai Ágnes szakértelmében egy pillanatig sem kételkedtem, mert az már az előzetes konzultáción kiderült, hogy az anesztézia területén sok éves tapasztalattal rendelkezik, és a külföldi továbbképzések lelkes látogatójaként mindig a legújabb technikákat alkalmazza a vendégein. Így biztos voltam benne, hogy jó kezekben leszek, ha hozzá fordulok.
A kezelés megkezdése előtt valószínűleg látszott rajtam a feszültség, de magabiztos és professzionális hozzáállásával a doktornő hamar megnyugtatott. Majd ezután következett a legnagyobb meglepetés, ugyanis a fájdalomcsillapításhoz szükséges tűszúrásokból csupán a legelsőt éreztem, és azt sem nevezném fájdalmasnak, inkább csak egy minimálisan kellemetlen érzésnek. Ezek után az idő szinte röpült és az oldott hangulatú beszélgetés közben legnagyobb problémám már csak az volt, hogy kicsit elzsibbadt a karom, amelyiket éppen kezelték. Magam sem hittem volna, hogy ez TÉNYLEG FÁJDALOMMENTES! Ennek köszönhetően a legerősebb fokozaton ment a kezelés, és azt az ígéretet kaptam, hogy így egy kezelés is elég lesz valószínűleg. A doktornőnek ebben is igaza lett, és a korábban kellemetlenséget okozó izzadás minimális szintre csökkent. Továbbá a legfőbb előnye, hogy az izzadással járó kellemetlen szag teljes mértékben megszűnt (még sportoláskor sem jelentkezik), így az összes izzadásgátlómat elajándékozhattam és soha többé nem kell emiatt aggódnom!
Muszáj pár szót ejtenem a kezelés áráról is, ami elsőre talán borsosnak tűnik. De egyrészt az izzadás- és szagmentes élet érzése megfizethetetlen! Másrészt alaposan utánanéztem az alternatívák árának, és arra jutottam, hogy az Álomarc 490.000 Ft-os kezelése még mindig bőven alatta van a 2300 dolláros átlagárnak, amit külföldön elkérnek ezért a kezelésért. Magyarországon még egy hely van, ahol Miradry kezelést végeznek, de az intézményben tett személyes látogatásom után egyértelmű volt a döntésem. Véleményem szerint egy ilyen jellegű beavatkozásnál a legfontosabb a professzionális szolgáltatás (hiszen kis hiba is komoly károkat tud okozni) és én ezt Dr. Petrohai Ágnesnél találtam csak meg. Illetve kiemelendő, hogy az Álomarc Cosmedica Budán elhelyezkedő, exkluzív környezetében a vendég igazán kényeztetve érezheti magát, aminek köszönhetően a látogatás szalonjukban nem tortúra, hanem egy igazi élmény!
A fentiek alapján azt hiszem nem csoda, hogy az Álomarc több mint 1000 boldog páciensének táborába én is beletartozom!”

Emese

 

 

Ossza meg velünk vélményét !